Parson Russell terrier standard (FCI 339)
Rövid történeti áttekintés: A fajta atyja, John (Jack) Russell 1795-ben született, Dartmouthban, Devon grófságban. Tiszteletesként élete legnagyobb részét a szintén Devonban fekvő Swimbridge-ben töltötte. Nagy vadász és lovas volt, és elkötelezett terrier-tenyésztő. 1873-ban a Kennel Club egyik alapító tagja volt. 1883-ban, 87 éves korában hunyt el. Már oxfordi tanulmányai alatt megszerezte első terrierét, egy fehér, foltos fejű, drótszőrű szukát, mely már akkor megfelelt a mai standard lényeges pontjainak. Jack Russel a legkülönbözőbb keresztezéseket végezte egyszínű vagy tarka foltos munka terrierekkel. A tenyésztési cél mindig a munkaképesség volt, a tipikus külső csak másodlagos volt. Ezt a hagyományt követve, a legközelebbi múltig keresztezték a jack Russell terriert más terrier- volt. Ezt a hagyományt követve, a legközelebbi múltig keresztezték a jack Russell terriert más terrier-fajtákkal. Más fajtákkal is végeztek keresztezéseket, de ezek nem voltak sikeresek, mivel nem feleltek meg a jack Russel ősi típusának. A fajta a második világháború óta növekvő népszerűségnek örvend a kontinensen, különösen vadászok és lovasok körében. Az angol Kennel Club 1990. január 22-én ismerte el a fajtát és egy hivatalos, de ideiglenes standard jelent meg parson jack Russell terrier néve alatt. A Kennel Club 1999-ben adta a fajtának a jelenlegi parson Russell nevet. Az FCI általi végleges elismerés 2001. június 4-én következett be.
Általános megjelenés: munkára kész, élénk, fordulékony; gyorsaságra és kitartásra termett. Harmónia és mozgékonyság általános benyomását kelti. Természetes úton szerzett hegek megengedettek.
Fontos arányok: Harmonikus felépítés. A test hossza csekély mértékben nagyobb, mint a mar és a talaj közti távolság. Az orrhegy és a stop távolsága kissé rövidebb, mint a stop és a nyakszirtcsont közötti távolság.
Magatartás/karakter (wesen): Lényegében munka terrier, olyan felépítéssel, mellyel a kotorékban és a falkában is képes dolgozni. Rettenthetetlen és barátságos.
Koponya: Lapos, mérsékelten széles, a szemek felé fokozatosan elkeskenyedő.
Stop: Lapos.
Orrtükör: Fekete.
Állkapocs/fogak: erőteljes, izmos állkapocs. Szabályos, egyenletes és teljes ollós harapás, a felső metszőfogak sora hézag nélkül az alsó metszőfogak sorára nyúlik, és a fogak az állkapocsban függőlegesen állnak.
Szemek: Mandulaformájúak, meglehetősen mélyen ülők, sötétek, szenvedélyes és átható tekintettel.
Fülek: Kicsik, V-formájúak, előre esnek, szorosan a fejhez simulva hordottak. A füle hegye a szemzugig ér, a töréspont nem a koponya legmagasabb pontja fölött fekszik. Mérsékelten vastagak.
Nyak: Tiszta körvonalú, izmos, jó hosszúságú, a vállak felé fokozatosan erősödő.
Test: Jól kiegyensúlyozott. A test hossza csekély mértékben nagyobb, mint a mar és a talaj közti távolság.
Hát: Erőteljes és egyenes.
Ágyék: Enyhén ívelt.
Mellkas: Mérsékelten mély, legfeljebb a könyökig ér, a váll mögött két, átlagos méretű kézzel átfogható. A bordák nem túl erősen íveltek.
Farok: Erőteljes, egyenes, mérsékelten magasan tűzött, mozgás közben jó magasan hordott. Általában a test méretéhez illően hosszúságúra kupirozzák, melyet kézzel jól meg lehet ragadni.
Mellső rész: Erőteljes, egyenes végtagok, az ízületek sem kifelé, sem befelé nem fordulnak.
Váll: Hosszú és ferde, jól hátra nyúló, tiszta körvonalú a marnál.
Könyök: A testhez simul, szabadon mozog.
Hátulsó rész: Erőteljes, izmos, jó szögeléssel.
Térdízület: Jól szögelt.
Csánkízület: Mélyen álló.
Hátulsó lábközép: párhuzamos, nagy tolóerőt biztosít.
Mancsok: Kompaktak, kemény talppárnákkal, sem kifelé, sem befelé nem fordulnak.
Jármód/mozgás: Szabadon előrenyúló, kiegyensúlyozott. Elölről és hátulról nézve is egyenes.
Bőr: Vastag és laza.
Szőrzet: Természettől fogva durva, a testhez simuló és sűrű, mindegy, hogy drótos vagy sima. A has és a test alsó részei is szőrrel fedettek.
Szín: Teljesen fehérnek vagy túlnyomórészt fehér, cser, sárga vagy fekete jegyekkel, vagy ezen színek bármilyen kombinációjában, lehetőleg a fejre és/vagy a farktőre korlátozva.
Méret: A kanok ideális marmagassága 36 cm, szukáké 33 cm. 2 cm eltérés lefelé és felfelé elfogadható.
Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melynek értékelését az eltérés mértéke és a terrier munkaképességére való befolyása határozza meg.
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.
Származási hely :Anglia
Eredeti neve: Parson Russel Terrier
Eredete
Az akita és a nagy japán kutya különválasztása mellett, egy másik fajta “osztódását” is figyelemmel kísérhettük a közelmúltban: 2000. december 14-én a Parson Jack Russell terriert az FCI két különálló fajtává bontotta: Parson Russel illetve Jack Russell terrierre.A két folyamat között azonban lényeges különbség van. Míg a japán akitából az amerikaiak kreáltak új fajtát, addig a Parson Jack Russell terriernél kezdettől fogva különböző típusok léteztek a fajtán belül. Bár a Nemzetközi Kinológiai Szövetség csupán 1990-ben ismerte el hivatalosan a Parson Jack Russel terriert, egyáltalán nem új keletű fajtáról van szó, mint ahogy azt a hirtelen jött népszerűség sejtetni engedné. Jack Russell nagyon régi terrier-típus, melyet föld alatti rókavadászatra használtak. Gyakorlatilag olyan régi a fajta, mint maga a rókavadászat.A különböző terrier fajták kialakulása szinte egyformán kezdődött, a kora szelekció kizárólag a kutyák vadászteljesítményén alapult. Az Angol Kennel klub és a hasonló egyesületek megalakulásával világszerte más irányt vett a kutyatenyésztés. A létező változatokat, típusokat különböző fajtaként határozták meg és nevezték el, legtöbbször alkalmazási területük vagy azon környék alapján, ahol a leggyakrabban előfordultak. Megszülettek az első standardok, melyek az adott fajta ideális megjelenési formáját írták elő, és elkezdődött a kiállítási világ fejlődése is. Ebben az időben élt a “Vadászó tiszteletes”, John (Jack) Russell (17951883), szenvedélyes vadász és terrier-szakértő, neves foxterrier-tenyésztő. Russell tiszteletes foxterriereket tenyésztett, azaz szó szoros értelemben vett rókavadász terriereket. (fox=róka). Egyes tenyésztők azonban már az ő idejében szabályozott tenyésztésbe kezdtek és azon fáradoztak, hogy a foxterrier névvel illetett fajtának egységes, szép külsőt kölcsönözzenek. Más tenyésztőket ezzel szemben továbbra is a kutyák teljesítménye érdekelte elsődlegesen, közéjük tartozott természetesen John Russell is, aki bár a Kennel klub alapítói közé tartozott, saját terrier-vonalait ott sohasem regisztráltatta és így sohasem állította ki kutyáit, holott ő maga volt az első Kennel klub által rendezett kiállítás egyik bírója (London, 1974).A foxterrier fajta ezen közben olyannyira megváltozott, hogy a régi munka típusnak új nevet kellett adni. Ezeket a kutyákat ettől kezdve messze nem az egyetlen, de egyértelműen a legnépszerűbb tenyésztőjük után Jack Russell(‘s) terriernek nevezték. Ez a fajta (bár megfelelőbb lenne a típus szó alkalmazása) változatlanul élt tovább napjainkig, messze a tenyésztő szervezetek “áldásos” tevékenységétől és a kiállítási ringek világától. Mialatt a foxterrier világméretű ismertségre és népszerűségre tett szert, olykor kimondott divatkutyává válva, a Jack Russell az maradt, ami mindig is volt: egy egyszerű kis vadász terrier, a “szép az, ami szépen dolgozik” mottó alapján tenyésztve. Habár Angliában a Parson Jack Russell terrier a legkedveltebb terrierek közé tartozott, akárcsak a Lurcher, hivatalos elismerés hiányában szinte egyetlen kutyás könyv sem említette. A Jack Russel-kedvelőknek azonban nem is hiányzott ez az elismertség, hiszen nem akartak egy második foxterriert.Bár nem volt hivatalos fajta, azért létezett egy Jack Russell-standard, melyet tapasztalt vadász terrieresek dolgoztak ki, a Jack Russell Terrier Club of Great Britain égisze alatt. Ez a standard azonban a vadászat számára szükséges követelményeket foglalta össze, tehát nem kiállítási fajtaleírás volt, mely feltétlenül egy egységes küllemet kíván a fajtától. Ez a standard egy viszonylag széles sávot engedélyezett méretben és típusban is. A Jack Russell-tulajdonosok úgynevezett Hunt Terrier Show-kon állították ki kutyáikat, melyeken tapasztalt vadászok és terrier-tenyésztők a kutyák testfelépítését a vadászatra való alkalmasság szempontjából ítélték meg. Nem csak kor és nem szerint sorolták osztályba a kutyákat, hanem szőrtípus és méret szerint is (10-12 és 12-15 inch).A tenyésztők többsége azonban mégiscsak a hivatalos elismertetést szorgalmazta, így végül 1990-ben a Parson Jack Russell Terrier Clubot hivatalosan is elismerte a Kennel klub és az FCI, sőt a kis rókavadász Parson Jack Russell terrier néven hivatalos FCI standardet is kapott, és ezáltal 339-es számmal a hivatalosan elismert, fajtatiszta kutyák körébe emelkedett. Az FCI standard nagyjából megfelelt az eredeti fajtaleírásnak, azonban tartalmazott néhány, elsőre jelentéktelennek tűnő változtatást. Ezek, összekötve azzal a ténnyel, hogy a fajtát ettől kezdve elsősorban olyan küllembírók bírálták, akiknek nem sokkal korábban még semmi köze nem volt a fajtához, olykor még a létezéséről sem tudtak, oda vezettek, hogy a fajta külleme ismét változni kezdett. 2000. december 14-én a rövidlábú példányok a Jack Russel nevet kapták, míg a hosszúlábúakat Parson Russell terrierként sorolták be.
Forrás: kutya.hu,